Eredetileg ezt a kis egyperceset írtam Andzse versenyére, de amikor rájöttem, hogy 2 oldalt kell írni, mást kezdtem el, de azért ezt is megosztom veletek. Jó olvasást... és gondolkodást!

Még egy fogoly is lehet szabad, habár börtöne megfosztja a szabadság érzésétől, amit mi, szabad lények annyira természetesnek veszünk, hogy már-már észre sem vesszük, sőt, meg sem becsüljük.

De a fogoly irigykedve nézi, amint egy olyasvalaki megy el mellette, aki szabadon járhat, és észre sem veszi, hogy a másik szenved. Szenved a magánytól, a bezártságtól, és attól, hogy a többiek lesajnáló pillantásokat vetnek rá, torz fintorba rándul az arcuk, és elfordítják tekintetüket, mintha ezzel semmissé nyilváníthatnák azt a tényt, hogy látták, amit láttak.

 Többféle rabság is van. Van, akit tényleg láncra vernek és börtönbe zárnak; van, akit kalitkába; de van olyan is, akit saját képzelete, kicsinyes, beszűkült látásmódja, nézetei béklyózzák meg, és fél a változásoktól, de legfőképpen a számára szörnyű, kegyetlen valóságtól. Az ilyen embereket hívjuk egyszerűen csak bolondnak.

S talán az őrült nem is fogja fel, mi történik körülötte, mert el van veszve saját képzelete által teremtett valóságban. Mi, szabad emberek sajnáljuk, de inkább szánjuk őket. Szánjuk őket lelki– és elmeállapotuk miatt, és néha kárörvendően nevetünk szerencsétlenségükön. De ezt nem is érzékeli az olyan ember, aki elveszett a valódi világ és a fantázia közötti keskeny határvonalon.

S bár teste a valóság láncaira verve sorvadozik, lelke fáradhatatlanul szárnyal a saját világában, és talán boldogabb, mint mi, akik úgy érezzük: szabadok vagyunk.